A mai napon gombászás közben jutott eszembe a dolog,gondoltam megosztom,ha csak egy ember elmosolyodik már megérte !Fogadjátok olvassátok akkora szeretettel ahogy az én szívemben él.

Mivel a szüleim állandóan dolgoztak rengeteg időt töltöttem a nagyszülőknél.Imádtak és én imádtam őket,a mai napig hálával és könnyes szemmel gondolok rájuk.

Anyai nagyapám(nyugodjék békében) parasztember volt.Állatokat tartott,földet művelt mellette kocsisként tevékenykedett.
Nem tudom,hogy ismerte- e szólásokat,ezért lett ilyen vagy az összes szólást róla általánosították,de minden általam ismert,a kocsis szakmájával kapcsolatban illet rá.Valószínű látens kefekötő lehetett,mert az italt nem vetette meg kimondottan.
Arany ember volt,engem mindenhová mint első unokát magával vitt.Mindent megmutatott akkora türelemmel,hogy a család aki 30 éve azt az oldalát látta amire nem szívesen emlékeznek erősen csodálkoztak.

Történt egyszer,hogy a nagy nyári melegben kibicikliztem a tata általt használt lucernaföldre és utolsó szálig összeszedtem a csirkegombát( mszg)Hazavittem,nagymama ahogy illik,rögtön jófajta házi szalonnát olvasztott,megdinsztelt rajt egy kis hagymát belerakta a gombát,majd ráütött pár tojást.
Talán még a tűzhelyről sem szedte le,kivágodott a kertkapu,nagyanyám összerezzent.
Nagyapám,nem meghazudtolva imádott szakmája hírnevét válogatott káromkodások közepette,(hiszen magyar ember fia volt) a kapu és a házajtó közötti 15 métert kb. 6 másodperc alatt tette meg.A szomszédok ismerték 2 utcával lejebb meg kitalálták ki érhetett haza.A 6 másodperc alatt mindenki megtudta,hogy leszedték az Ő gombáját a lucernaföldön.A káromkodások,szitkok véget nem érő lendületével berontott a házba,de a küszöböt átlépve megcsuklott a hangja,megérezte a friss csibegombás szalonnás tojásrántotta illatát.Nagyanyám ismerve a tata vérmérsékletét és az elmúlt pár másodperc történetét,szemében vegyes érzésekkel közölte,hogy Lacika volt kint reggel és asztalhoz lehet ülni.
Az öreg szemében megjelentek a könnyek,mosolyogva és büszkén magához szorított.Olyan nyugodtan nézte,ahogy eszem amilyennek nem sűrűn láttuk.
Ezen eset után a gombát csak csodagombaként emlegették,mert az öregből úgy futott kifelé a düh,olyan nyugodt lett hirtelen,hogy mindenki csodálkozott talán az öreg maga is.

A történet nem kitalált velem esett meg kb. 35-38 évvel ezelőtt.Én nem emlékszem csak a nagymama mesélte jópár évvel később,tehát történhetett másképpen is,de a gomba neve a családban megmaradt.

Gyerekek ez ennyire szar volt vagy senkinek nincs valami emlékezetes kedves gombás története ?
Esetleg mindenki készül lázasan a találkozóra ?

Amit és ahogy írtál az nagyon jó, tetszett.
Van egy Irodalmi topik a Honlapon, Pegazus. Ott találhatsz és olvashatsz verseket és prózát. Szilágyi Sándor (Saci) Első gombászélményem c. írása például ott olvasható.
Idézek a Pegazus ismertetőjéből: "Ám nem csak az alkotások, az írók- költők is érdekesek számunkra, megpróbáljuk kideríteni, életükben milyen szerepet játszott közös szenvedélyünk tárgya." Tehát a te írásod is beleillik.
Oda az írásokat csak az adminok tehetik fel, tehát nem mi. Lehet, hogy kis idő múlva a te írásod is odakerül.

Már rég nem került fel semmi új, bár akad még gombás témájú irodalom... Valószínű időhiány az oka.

Köszönöm az infót is,megkeresem

Sztem lázas a készülődés. Legalábbis a részemről... Nagyon szép történet...
Érdekes, hogy itt a Naszály alján a csirkegombát a rókagombával azonosítják... Legalábbis az apósom aki kb. 75 éve gombászik...

Gyerekkorom szegfűgombázásai nekem is élénken élnek emlékeimben... Hihetetlen mennyiségeket találtunk akkor a birkalegelőkön, (mellett)...

75 éve? Nem mai gyerek.

Egész Nógrádban csirke a rókag neve. Onnan kapta a nevét, hogy színe a kukoricán nevelt falusi csirke sárga bőréhez hasonló.

Nagyon is jó. Én a nyarakat töltöttem falun gyerekkoromban, tucatnyi hasonló történetre emlékszem.

Nebularis írta:


Szerintem az egész északi középhegység régióban ez a neve.
Nyugaton pedig nyulica. (legalábbis zala - vas)

Eredetileg zalai vagyok ,a rókagombát valóban sokan nyúlgombaként ismerik/ismerték nálunk.
Az öregek kihaltak,a fiatalok nem nagyon járnak ki,legeltető állatartás szinte nulla,ahol mégis ott villanypásztor,kutyák,gazda.....nehéz a gombászok élete.

Ugyanez a helyzet szinte mindenhol vidéken. Szerintem mi lehettünk az utolsó generáció, akik látták a falusi életet az eredeti ("archaikus") formájában. Témánál maradva, nekem a gombászat nagyvárosi (TIT-es, stb.) formája nem igazán tetszik, ami nagyrészt olyan embereket vonz, akik soha nem éltek természeti környezetben és így valódi viszonyítási pontjaik sincsenek.

Hát látnod kéne az öreget...

Sokszor nem hiszem el mit bír... Nagy varázsló!

Nálunk nagymamám bátyja volt szenvedélyes gombász. Bár én többnyire csak arra emlékszem, hogy nagyon tudott káromkodni az öreg. Beszélgettek róla merre járt császárgalócázni, neki az volt a kedvence. Én úgy 5 éve újrafelfedeztem a helyet, bár manapság inkább rókagombában erős a terület.

Kedves Zalaiak!

Kérdésem lenne: a fenyőaljagomba Zalában a rizikét jelenti?

Ehhez nem kell zalainak lenni, igen, a székelyeknél detto.
(őrségi őslakosoknál fenyőalla)

Az egyik kolléganőm, aki kárpátaljai, azt kérdezte, tudok-e Budapest környékén olyan helyet, ahol lehet "fehérgombát" találni. Elsőre nem tudtam miről beszél, de mutatott egy képet, kiderült hogy a vargányát hívják ott fehérgombának.

Egy újabb helyi név, és hány lehet még, amiről nem tudunk!

Egy kedves írás.

SZVSZ!

www.gombalap.hu/index.php/hirek/21-koncz...s-gevagomba-mergezes

Nagyon jó.

Sziasztok!
Kotorászok a régi fotóalbumokban, tolulnak fel az emlékek. Van mire emlékeznünk.
A férjemmel 25 éve gombászkodunk.
Sóska régi írását olvasva, a gombával történő legelső találkozásunk jut eszembe.
Vérteskethelyi pihenés, erdőszéli házikó, hosszú hétvége, egy négy éves és egy kilenc éves gyerekkel. Séta az erdei úton, melynek két oldalán, mint valami rajzfilmben, meseszép gombák tömkelege, végig. A kisebbik gyerek lelkendezik, hogy kis napernyők, de nem engedem, hogy hozzányúljon.
Letáboroztunk, a gombákat körben letapostam, nehogy a kicsi esetleg egyen belőle.
Ami ilyen szép, az csak valami mérges gomba lehet.
Jöttek a helyi erők, kismotorral, s mint valami lovagi viadal résztvevői, menet közben aratták a tányérnyi kalapokat, csak nem karddal vagy dárdával.
A végkifejletet ugye nem kell elmesélnem?

A vérteskethelyi kirándulás után már az alapfokú gombaismerői tanfolyam következett.
Életem párja többször is elvégezte, mert a tanfolyamon jó volt a társaság, és a művelődési házban jó volt a büfé. Ahonnan gyalog is haza lehetett jönni.
Az a jó büfé!

A gombás, illetve a gombász történetekhez tartozik mifelénk, hogy hajlamos vagyok elszakadni a csoporttól. Az egyik ikonikus hely a kétvölgyi a Rüsics kereszt, ahol órákig vártak rám, hogy visszataláljak, a második az Aranysas Parádsasváron. Ígérem, többé nem...
Egyszer volt egy jó kezdeményezés, talán a X. találkozó apropójából, ha nem így van, javítson ki, aki tudja. Emlékkönyvet szerettünk volna létrehozni, ehhez gyűjtöttünk írásokat és képeket. Akkor elmentettem, most előkerült.

Őriszentpéter, az első

Akkor jártam először az Őrségben. Szerelem volt első látásra. A találkozón ismerkedés, eszem-iszom, dínom-dánom volt. És szárazság. Az őrségi gomba Kánaán elmaradt.
Ezen a találkozón történt, hogy Kétvölgyön lemaradtam a csoporttól, mert megláttam életem első rókagombáját. Elindultam az avarból kikandikáló gombák után, és úgy eltévedtem, mint a mesebeli Piroska. A férjem visszalépett értem, de utána már ketten bolyongtunk az erdőben. Az iránytű a kocsiban maradt, GPS-ünk még nem volt, okos telefon nem létezett – ahogy ott és akkor térerő sem. Fel kellett mászni magasabbra, hogy felhívhassuk Nagypapit. Ő hümmögött, és megkérdezte:
- Hol vagytok?
- Erdőben – szólt a nagyon értelmes válaszunk.
- Mit láttok?
- Fákat! Meg a piros turistajelzést.
- Az jó, mert az visz valahova – összegezte mentorunk.
No, majd csak lesz valami, elindultunk a jelzésen találomra az egyik irányba. Két turista útbaigazított, ami alapján egy óra múlva meg is találtuk a kőkeresztet. Egy hegy tetején. Mi meg a Kétvölgy szélén állót szerettük volna megtalálni. Hiába, mindenkinek megvan a maga keresztje! Fentről láttunk egy magányos házikót, arra vettük hát az irányt. Reméltük, hogy szót értünk valakivel, és a kutyák sem fognak szétszedni. Mindez a szlovén – osztrák – magyar határ körül történt már, tehát az első, okos kérdésünk az volt, mikor odaértünk, és hála az égnek, emberek is voltak ott, hogy milyen országban vagyunk?
Némi vidámkodás után – csak ők vidámkodtak – megtudtuk, hogy ők egyet tudnak: ha ezen az ösvényen elindulunk, két kilométer a kétvölgyi kocsma.
Az Isten áldja meg ezeket a drága, jókedvű embereket, így már délután fél ötkor kijutottunk az erdőből. A baj csak az volt, hogy már délben ott kellett volna lennünk! A még nagyobb baj pedig az, hogy a velünk egy autóban utazó Gombaaa és a férje azóta ott vártak bennünket…
De a rókagomba megvolt!