Isten hozott, Vendég
Felhasználónév: Jelszó: Emlékezz rám

Főzős
(1 viewing) (1) Vendég

TOPIC: Főzős

Katuci és a fagyasztott gomba esete. 12 jan. 2015 15:20 #5631

  • NP
  • Kijelentkezve
  • .
En bloc elfogadható, csak az 1. pontot kell átírni:
"A fagyasztott gombát csak annyira olvasszuk ki, hogy egymástól elválaszthatók legyenek, ettől kezdve úgy használjuk, mint a frisset. Megmosni tilos."

ps: közben válaszolt Katuci, akinek szintén megírtam: azt írta, sajnos a bolti fagyasztott vargánya annyira földes, hogy kénytelen teljesen felengedni és megmosni.

(néha elfelejtem, hogy az átlag gombaevő télen kénytelen fagyasztottat venni.
Persze létezik szárított is, raguban talán még jobb is, mint a mirelit)
Utolsó szerkesztés: 12 jan. 2015 16:09 általa: NP.

Re: Főzős 02 márc. 2015 18:44 #5709

  • riffentyu
  • Kijelentkezve
  • A legjobb dolgok váratlanul történnek.
Ez csak egy kérdés, hátha valakinek használható ötlete van.
A Kérdés: mi ennek az oka?
- Hogyha van egy nagy füstölt disznócomb egészben, amiből levágok elkészítés céljából szép nagy darabokat, és:
- anyukám megfőzte, a főtt sonka szépen szeletelhető és szaftos volt, (hideg vízben tette föl, és semmi trükköt nem csinált vele),
- én is megfőztem (hideg víz és semmi trükk), az eredmény: szétesős, szeletelhetetlen, viszont száraz és szálas. Úgyhogy a finom íze ellenére az állaga miatt ledaráltam, és vajjal kevertem: így sonkás vajkrém lett belőle. Ebben a műfajban jó.
De miért??? Tudja valaki?
A sonkának azonos (fölső) részéből próbálkoztunk. A szálirányra is figyeltem a vágásnál, de semelyik irányba nem lett jó.

re: #5709 (->riffentyu) 03 márc. 2015 16:33 #5726

A főzési idő mennyi volt? A lében hagytad kihűlni?

re: #5726 (->ttamas) 03 márc. 2015 20:03 #5727

  • riffentyu
  • Kijelentkezve
  • A legjobb dolgok váratlanul történnek.
köszi:)
Szóval: a főzési idő nálam kb. 2 óra volt
anyám nem emlékszik rá, csak arra, hogy addig főzte, amíg a villa bele nem ment.. szerinte 1 óra kb...
egyikünk sem áztatta be, és mindketten hagytuk kihűlni a levében, hát nem tudom:)

re: #5727 (->riffentyu) 03 márc. 2015 21:59 #5728

Nekem több tippem is lenne. Az sem mindegy a sonkának melyik részét használtad.
Ha ugyanabban az időben vágtátok le akkor elvileg ugyanannyit száradt, de ha jól gondolom, nem egyszerre főztétek. Ergo a tied még száradhatott egy darabig. Mivel már kisebb darab volt és nem védte a jótékony kéreg, a tárolás módjától függően akár gyorsabban is veszíthetett a nedvességéből. A sonka különböző részei különböző típusú húsokat tartalmaznak. Ezek bizony másképpen szívják fel a sót a pácolásnál és jobban kiszáradhatnak és különböző végeredményt adnak. Attól is függ, hogyan lett pácolva a sonka. Szóval ez a szálkásodás szerintem jellemzően kevésbé szaftos húsnál, egy túlszáradt állapotban biztosan bekövetkezik.
Nem tudom nálad mi volt a hiba, de szvsz ez jellemzően nem a főzéstől bekövetkező esemény, bár én nem vagyok sonkamester. Bár pácoltam is füstöltem is főztem is sokat, bizony nekem is sikerült néha ilyenbe beleszaladnom.
Én elsősorban a túlsózást és a túlszikkadt állapotot "gyanúsítanám". Amúgy ha valaki tényleg profin ért ezekhez, engem is érdekelne...
Utolsó szerkesztés: 03 márc. 2015 22:00 általa: gywareka.

Medvehagyma után... 22 márc. 2015 16:36 #5800

  • NP
  • Kijelentkezve
  • .
Gombaszedő-hagymaszedő mai munkaebédje: szélesmetélt medvehagymás-vargányás pestoval.
Mi csak módjával szedtük, mert a 2. futamban is érdekeltek vagyunk. Így is került a fagyasztóba nyolc "szivar", és maradt még egy kis doboznyi friss fogyasztásra is.
Hogy recept is legyen:
2 marék zsenge levelet szárastól durvára vágva aprítógépben szakaszosan összezúzunk, sózzuk, borsozzuk, hozzáadunk 2 ek. pirított fenyőmagot, 1 ek. vargánya port, egy jó marék reszelt parmezán típusú sajtot, kevés olívaolajat. Szakaszosan tovább forgatjuk, közben további olajat adagolunk hozzá, míg kellő sűrűségűvé válik.
Kicsit bővebben itt
Csatolmányok:
Utolsó szerkesztés: 24 márc. 2015 07:08 általa: NP.

Re: Főzős 28 márc. 2015 06:33 #5831

  • riffentyu
  • Kijelentkezve
  • A legjobb dolgok váratlanul történnek.
A tavalyi utolsók a mélyhűtőből.
Csatolmányok:

re: #5831 (->riffentyu) 28 márc. 2015 15:36 #5835

jol nez ki a zanyag

re: #5728 (->gywareka) 04 ápr. 2015 21:42 #5877

  • riffentyu
  • Kijelentkezve
  • A legjobb dolgok váratlanul történnek.
Igen... az lehet az oka: túlszáradt állapot, vagyis hogy ugyanannak a sonkának, ugyanabból a részéből, de egy héttel később főztem meg.
Boldog húsvétot mindenkinek, a sonka témák ismét időszerűek lehetnek

Gévagomba & spárga 11 máj. 2015 17:42 #6002

  • NP
  • Kijelentkezve
  • .
Holnap roston sült gévagomba spárgafőzelékkel (vagy csőben sült spárgával), héjában sült újkrumplival.
Csőben sült spárga: kivajazott hosszúkás "jénaiba" fektetjük a főtt, lecsöpögtetett, leszárított sípokat, majd vastagon bevonjuk tojás sárgájával, reszelt sajttal összekevert tejföllel, és bőven megszórjuk pirított zsemlemorzsával, forró sütőben átsütjük. (A sípokat kettesével-hármasával begöngyölhetjük vmi jobbféle nyers füstölt sonkával, pl. Schwarzwälder, Schinkenspeck. Ha ezek nincsenek kéznél, vagy nem szeretnénk felesleges költségbe verni magunkat, inkább ne borítsuk be semmivel)

Re: Főzős 09 jún. 2015 20:53 #6243

Kifejtés hamarosan a Közös Gombán. Élesszük fel, mert sok gasztromókus addig még elmegy néha, idáig már nem biztos.(Időrend a sorszámok szerint.)
Csatolmányok:
Utolsó szerkesztés: 09 jún. 2015 21:08 általa: liscsim.

re: #6243 (->liscsim) 14 jún. 2015 12:40 #6304

  • NP
  • Kijelentkezve
  • .
Ideje már, hogy felébredjen Csipkerózsika álmából, utoljára én posztoltam, azt is becsületből. Az ős-tagok valahogy elmaradtak - sajnos. (azt nem hinném, hogy mindenki csak gombapaprikást főz)

Re: Főzős 19 aug. 2015 20:45 #6625

Ma alkottam.Ettem már jobbat is,de azt nem én csináltam.
Marhapörkölt vörösborral,borókával ahogy illik és egy jó adag VARGÁNYÁVAL.
Csoda,hogy van kb. 10 kiló súlyfeleslegem.....

re: #6625 (->sooska972) 19 aug. 2015 22:13 #6627

Szerintem nem ettől van súlyfölösleged, bár ez offtopic itt.

re: #6627 (->Nebularis) 20 aug. 2015 20:12 #6633

valóban nem ettől az egy adagtól
Egyébként,hogy ne offoljuk szét a topikot probálkoztam gomba savanyítással is,de nem jött össze.
Üvegeket kifőztem,gomba tiszta volt,rendesen előfőzve ecet,só elég volt.
Kellett volna dunsztolnom pár órát?
Esetleg ötlet hozzá valakitől ?

re: #6633 (->sooska972) 21 aug. 2015 21:34 #6637

500 adagtol se. Maximum ha a bortol megehezel es tobblet szenhidrathoz nyulsz.

re: #6637 (->Nebularis) 23 aug. 2015 21:01 #6653

Szeretem a hasam az biztos
A bortól,ill minden alkoholtól megéhezem és elálmosodom ez igaz,de szénhidrátot azt viszonylag keveset fogyasztok(tudatosan),különben már nem 10 hanem nagyon sok plusszom lenne
A főzésnél is maradjunk egy kicsit,ma tojásrántotta volt,rókagombával és frissen szedett vad kakukkfűvel.
Finom,de a szegfűgombás tojásrántotta nyomába sem ér.
Mellesleg a legjobb gombaragut lilapereszkéből ettem.

re: #6653 (->sooska972) 24 aug. 2015 13:29 #6656

Friss kakukkfüvet pár hete 2000 m körül találtam a Kárpátokban, én is kedvelem.

Sport/fittnes témakör régóta érdekel, elég sok tapasztalatot is szereztem már. Jó minőségű fehérje és állati zsírok legkevésbé problémás a testsúly kontroll/erőnlét szempontjából. Ettől ne tarts ha fogyasztani akarsz, inkább szükséges alap a jó erőnléthez. Bonyolult téma persze, de ha elég sokat mászkálsz az Alpokban, szezon végére közelebb leszel az ideális súlyhoz, mint a +10-hez. Én 10 kg-t 3-4 hónap alatt simán le tudok adni, nyáron főleg. Idén inkább az optimális testkompozícióra törekszem, eddig jól haladok....

re: #6633 (->sooska972) 24 aug. 2015 16:57 #6657

  • NP
  • Kijelentkezve
  • .
Ha minden steril volt, akkor passz, de a száraz dunszt sosem árt.
Üsd be a keresőbe 'Nagypapi gombasavanyája'
Kicsit szofisztikáltabb, mint az ecet-só, próbáld ki!
(ha kell, elküldöm az eredeti .doc fájlt)
Csatolmányok:
Utolsó szerkesztés: 24 aug. 2015 17:02 általa: NP.

re: #6657 (->NP) 13 szept. 2015 03:34 #6855

Most néztem újra ide,el is feledkeztem a dologról.
Elküldenéd ?
Hálás tudnék lenni,mondjuk vmi. jófajta pálinka kiséretében,amit az OT-n együtt innánk meg
Tegnap elajándékoztam a rókát......nem sajnálom,rendes emberhez került,de ha előbb olvasom a válaszod most,kipróbálhattam volna.

re: #6855 (->sooska972) 14 szept. 2015 07:02 #6869

  • NP
  • Kijelentkezve
  • .
küldtem!

Gomba előkészítése főzéshez 23 okt. 2015 12:29 #7259

  • NP
  • Kijelentkezve
  • .
A Dívány sok mindenben nem a legautentikusabb forrás, de azért olvassátok el.
Létrehozás ideje: 0.26 másodpercek

Copyright © 2012 NetGombász Egyesület.
Webmester: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.