Faludy György: Pokolbéli napjaim után (részlet)

Mikor házunkhoz értünk, az út túlsó oldala mellett is kocsi állt, idősebb házaspárral meg egy disznóval. A disznó hátulról szállt ki a kocsiból, mintha ő lenne az utas.
– Most legalább – mondta Pali, miután köszönt a házaspárnak – meglátod, miként kell szarvasgombát gyűjteni.
– Nem a te telked az út túloldala is? – súgtam oda.
– Az enyém, de a környéken mindenki tudja, hogy nem gyűjtök szarvasgombát a telken és nem bánom, ha más teszi.
A disznó közben az alig méter magas törpe tölgyfa alatt szaglászott, majd túrni kezdte a földet, mire gazdája az állat nyakába kötött láncnál fogva elrántotta, kukoricát dobott neki, ő maga pedig ásni kezdett, és rövidesen nagy szarvasgombát húzott ki a földből, megtisztította és átadta Esvaynak. Pali nem akarta elfogadni.
– Vegye csak – unszolta a gazda. – Ez Franciaország leggazdagabb szarvasgombatermő tája. Félóra alatt találunk még kettőt-hármat. Tudom, melyik fa alá kell tennem a disznót.
Bent a házban leginkább Szabolcs örült, aki jól tudott főzni. Cahorsban ugyanis három libamájat vásároltunk és Szabolcs egész délután azon törte a fejét, hogy szerzünk hozzá szarvasgombát. Pali viszont, akinek csak felesége főzött, a kocsiban Dobos József 1881-es magyar-francia szakácskönyvét hozta magával. Nagyot nevettünk, mikor a dobostorta feltalálója azt írta, hogy egyetlen libamáj elkészítéséhez 840 gramm szarvasgombát kell használni.

Copyright © 2012 NetGombász Egyesület.
Webmester: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.