Julcsi - Berényi Mihály verse

Julcsi épp tizenhat éve

itt született, kint, Óbudán.

s íme, kisasszonnyá serdült

ennyi itt töltött év után.

 

Ő is érzi, hogy felnőtt lett,

akként dönt, úgy is határoz.

Na de most meg hová készül?

Nem a pesti nagymamához.

 

Csillagtalan nyári estén

kosarat fog, elemlámpát,

s nekivág a sötétségnek;

három méterre talán lát.

 

Állj meg, Julcsi! Ez bolondság!

Ám ő csak megy, nem tétova,

pedig ilyenkor a legjobb

a kellemes hálószoba.

 

De nem neki! Az ő célja

a dús erdő, az Arany-hegy.

Julcsi! Miért pont éjfélkor?

Bolond vagy, te lány! Hát eredj!

 

Kövessed a vágyaidat!

A hegyen ma jó a zsákmány.

Ácsi! Akkor országszerte

útra kell, ki tudja hány lány.

 

Nem. Csak Julcsi. Ő mit keres?

Gombát. Az a szenvedélye.

Az ösztöne súgja: „Most menj!

Mert ma lesz a gombák éje.”

 

És ő lelkesen keresgél.

Sötét az erdő? Nem számít!

Az se, hogy éjfél körül jár.

Valamit találni áhít.

 

Az élet őt igazolja,

hisz a tisztás túlsó felén

másik lámpa fénye táncol

a csipkebokor tetején.

 

Julcsi szíve óriásit

dobban. Ki ez? Uram fia!

Ki más keres gombát éjjel?

A szomszéd daliás fia.


Ma hajnalban két fiatal

hogy megy haza? Gombák nélkül.

Valami mégiscsak történt:

Julcsi rohamosan szépül.

 

Vajon kinek a szemében?

A szomszéd fia látja úgy.

Egész nap csak ezt suttogja:

„Jaj! Este nehogy elaludj!”

 

Éjfélkor két árnyat látok.

Mennek. Vajon hová, minek?

Az egyikük karján kosár;

nagyon jó lesz alibinek.

 

/Berényi Mihály/

 

Copyright © 2012 NetGombász Egyesület.
Webmester: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.