Jánk Károly : KIS GOMBAKALAUZ (VERSEK)

Gombászni nagyon jó

(Rapszodikus induló)

 

Három lyukas mogyorón

civakodik két manó!

Erdőt, mezőt járni jó

hátizsákkal,

kis kosárral,

teleszedjük mind gombával!

Szedünk bele tinórit,

fülőkét két kilónyit,

kucsmagombát,

császárgombát,

tőkegombát,

tintagombát,

tölcsérgombát

s halványsárga

gerebent

szed, aki nem

eszement,

csiperkét egy egész zsákkal,

szegfűgombát három szákkal,

nem kell nekünk szömörcsög,

hogy vinné el az ördög!

Rókalyukba belesünk,

rókagombát keresünk,

galambfészken galambgombát,

szarvas nyomán szarvasgombát,

lovasúton lóposzátát,

gombákat a gombok hátán –

mert gombászni nagyon jó.

 

Három lyukas mogyorón

civakodik két manó!

 

S ha ezzel is megleszünk,

akkor még tovább szedünk:

őzlábgombát tizenhármat,

piruló galócát százat,

pereszkét vagy hetvenhármat,

korallgombát

meg vargányát,

tuskó hátán

sárga gévát,

csavart szárú

csigagombát,

ánizs- és fok-

hagymagombát,

aranybarna rizikét,

amivel a lista kész!

Kész a gombász induló,

ó, gombászni nagyon jó…

 

Három bánatos manó

civakodik két makkhéjon:

osztozik a maradékon!

 

Ízletes kucsmagomba

 

Kucsmagomba, kucsmagomba,

nagy kucsmában kicsi gomba,

kicsi gomba nagy kucsmával,

nem tévesztünk össze mással,

például a papsapkával.

Ha jő a tavaszi zápor,

nem válsz te meg a kucsmádtól,

ha tavaszi napon delelsz,

örülünk, ha megsüvegelsz

már messziről, nagy az öröm,

tanítják a gombászkörön,

hogy te nagyon ízletes vagy,

noha kucsmád víztől dagad,

azért ne búsuld el magad.

 

Csupros Tuskó

 

Feldühödött

Csupros Tuskó:

„Nem vagyok én

egy fatuskó,

bárha tuskón

is növök,

fajtám régtől

törzsökös!"

 

Csészegomba

 

I.

Már-már átlátszó a kelyhünk,

egy sem akad köztünk bunkó,

mert egy csészeforma gomba

mégsem lehet csupros tuskó!

 

II.

 

Porcelánból van a fülem,

abban kering nemes vérem,

meghívnálak egy teára,

ahol én lennék a csésze.

 

Porcelánból van a füle,

sokra tartja nemességét,

gyere el hát a teára,

ahol ő lesz majd a csészéd.

 

Ragadós bocskorosgomba

– (Ön)leíró költemény –

 

Ragadós gomba vagyok, de

nem én ragadok mindenhez,

inkább minden ragad hozzám.

 

Ha épp növök, jól megnyúlok,

vagyis hát hogy akkor növök.

Inkább sovány vagyok, mint zömök.

 

Tönkön növök,

a tönköm szép bocskoros,

a kalapom

esővíztől csatakos.

 

Kénvirággomba

 

Kénvirággomba,

szép alak!

Múltkor az erdőn

láttalak.

Fürtökben lógtál

a tönkről,

elárult sárga

felöltőd.

 

Sárga mellény és

sárga ing –

dekadens gombán

sárga smink.

És ha az esső

elered,

sárga kalapod

emeled.

 

Pókhálósgomba

 

Elhagyott, sötét helyek,

no meg a kísértetek,

amit őkelméje szeret,

ahol már csak szűrőn szűrt fény

pislákol s a szem beteg,

és ragadós pókháló

nem libeg és nem lebeg

csak kalapja karimáján,

s dongják őszi szellemek,

egy napon e

nagy dongásban

gombánk, ki

homályt szeret,

találkozott

Fantomas-szal,

s elnyelte

a ren

ge

teg.

 

Szegfűgomba, kedvenc sztárunk

 

Szegfűgomba Chevroleten

robog át az interneten,

merthogy minden toplistánkon

szerepelt a kora nyáron.

 

Benne volt az első hatban,

elkerülte messze Hatvant,

szerepelt az első ötben,

s Afrikában látta Durbant…

Bekerült az első körbe,

így vonult a Hat Ökörbe,

szállást kapott és ebédet,

hódolóktól szegfűt – négyet,

tette őket a vázába,

három ablakát bezárta

s elaludt, két ágyat nyomva,

legyezgette egy fülgomba…

S mi, akik őt nagyon vártuk,

odalenn a hallban álltunk,

ezt a verset kifundáltuk,

hozzá rímet fabrikáltunk

csakis neki. Kedvenc sztárunk,

hátha még ma viszontlátunk!

 

Selyemgomba

 

Bordás szélű a kalapja,

be van vonva fényes lakkal.

Talpig úriember-forma,

józan életű, nem borissza,

gyökéren él, mikorriza. –

Selyemgomba minden reggel

konzultál a gyökerekkel.

 

*

 

Selymes fényű kalapja:

szárad a hajlakk rajta.

Nem is akármilyen firma,

mikor iszik sem borissza,

gyökérkapcsolt, mikorriza. –

Selyemgomba minden nyáron

eléldegél gyökérszálon…

 

Párduc Galóc

(Hősi ének)

 

Sárerdei árok partján,

a Galóca-patak martján,

élt egyszer egy Párduc Galóc,

aki híres nagy vitéz volt,

kardot hordott meg kelevézt,

nagy kalapot feje helyén,

rostos gallér paszomántja,

fehér pettyes a dolmánya,

panyókára vetve hátra;

s mégsem volt ő elégedett,

szája íze keseredett,

mérges volt nagyon Galóc a

gombajáró szúnyogokra.

Ki is hívta menten őket,

patakparton kopját törtek,

a szárnyasok voltak százan,

Párduc Galóc egymagában

taposott a dagonyában,

igen jól állta a sarat,

mint aki nem fut s nem marad,

mint aki nem süt, de dagaszt,

pocsolyában egy bakaraszt

(mert nem félt ő a veszélytől),

ki nem mozdult a helyéből…

Így csatáztak három napot,

volt sok sebesült és halott,

s negyednapra, mikor virradt,

menekült már a szúnyoghad,

ki hogy tudott: szegett szárnyon,

törött lábbal, bögölyháton…,

szúnyogéknak kelt hűlt helyük,

Isten tudja, mi lett velük,

tény az, hogy eltakarodtak,

a sáncon, hogy feljött a nap,

Párduc Galóc fújtatott csak,

s meg is lett az eredménye,

gombafohász szállt az égre:

„Szúnyogoktól mentes végre

a galócák nemzetsége,

Párduc Galóc, áldunk érte!"

Ím elérkezett a vége,

véle együtt el a béke,

s megíratott ez az ének,

ne is kérdezd, hogy mivégre.

Copyright © 2012 NetGombász Egyesület.
Webmester: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.