Vers

Julcsi - Berényi Mihály verse

Julcsi épp tizenhat éve

itt született, kint, Óbudán.

s íme, kisasszonnyá serdült

ennyi itt töltött év után.

 

Ő is érzi, hogy felnőtt lett,

akként dönt, úgy is határoz.

Na de most meg hová készül?

Nem a pesti nagymamához.

 

Csillagtalan nyári estén

kosarat fog, elemlámpát,

s nekivág a sötétségnek;

három méterre talán lát.

 

Állj meg, Julcsi! Ez bolondság!

Ám ő csak megy, nem tétova,

pedig ilyenkor a legjobb

a kellemes hálószoba.

 

De nem neki! Az ő célja

a dús erdő, az Arany-hegy.

Julcsi! Miért pont éjfélkor?

Bolond vagy, te lány! Hát eredj!

 

Kövessed a vágyaidat!

A hegyen ma jó a zsákmány.

Ácsi! Akkor országszerte

útra kell, ki tudja hány lány.

 

Nem. Csak Julcsi. Ő mit keres?

Gombát. Az a szenvedélye.

Az ösztöne súgja: „Most menj!

Mert ma lesz a gombák éje.”

 

És ő lelkesen keresgél.

Sötét az erdő? Nem számít!

Az se, hogy éjfél körül jár.

Valamit találni áhít.

 

Az élet őt igazolja,

hisz a tisztás túlsó felén

másik lámpa fénye táncol

a csipkebokor tetején.

 

Julcsi szíve óriásit

dobban. Ki ez? Uram fia!

Ki más keres gombát éjjel?

A szomszéd daliás fia.


Ma hajnalban két fiatal

hogy megy haza? Gombák nélkül.

Valami mégiscsak történt:

Julcsi rohamosan szépül.

 

Vajon kinek a szemében?

A szomszéd fia látja úgy.

Egész nap csak ezt suttogja:

„Jaj! Este nehogy elaludj!”

 

Éjfélkor két árnyat látok.

Mennek. Vajon hová, minek?

Az egyikük karján kosár;

nagyon jó lesz alibinek.

 

/Berényi Mihály/

 

Oravecz Imre: Úri gomba

 

Hivatalosan császárgomba, 

de csak úri gombaként ismertük,

egy-egy példányának fellelése majd akkora örömet okozott, mint a cepéé, 

vagy még nagyobbat, 

mert ritkább volt és látványosabb,

narancspiros, tûzvörös vagy sárga kalapjának már a megpillantása 

is nagy izgalmat keltett, 

és egybõl átragadt a gombázó társaira is, 

kik a hívásra menten a helyszínen teremtek,

legjobban akkor bûvölt el bennünket, 

ha még nem nyílott ki, 

és végére állított kacsatojás módjára félig még megbújt fehér burkában, 

vagy ha már kitakarta is kissé tönkjét,

de még mindig burokmaradványok borították,

ilyenkor olyan benyomást keltett, 

mintha éppen születõben volna, 

mintha csak pár perce nyomta volna fel magát a földbõl,

Darnóban, az elhagyott Medveczki-féle almás közelében volt egy 

melegebb, borókás rész a tölgyesben,

hová tartósan besütött a Nap, 

ezt valahogy nagyon kedvelte, 

ott mindig találtunk, 

mielõtt lefordultunk volna a güdör <MI>felé,

bár néha Kishegyben is elõfordult, 

a túlsó oldalban, az út feletti meredélyen,

hol nem borította avar a kavicsszemcsés talajt,

csak kényes gomba volt, 

és az átlagosnál jobban kellett vele vigyázni,

mikor felvettük, 

mert pattanva tört a húsa, 

és szállítani csak úgy lehetett, 

hogy a többi gomba tetejére helyeztük a hátyiba,

nehogy nyomás érje,

legtöbbször levesbe tettük, tisztán vagy galambfélével keverten, 

felséges ízt adott neki, 

de aszaltuk is,

nem emlékszem az utolsóra, 

valamikor a hatvanas évek közepén lehetett a kezemben, 

azóta nincs, 

kiveszett, 

nem is keresem többé, 

végzett vele az erdõ változása, 

a savas esõ meg az összezsugorodott faállomány.

 

 

Berényi Mihály versei-1

Szerelmeim

Nem tudom a szerelmeim számát,

de kitartóan rajongok értük.

Leginkább az öregebbje tetszik:

az egyikben sok a sudár vén bükk.

 

Bevallom, hogy szerelmem az erdő.

Annak voltam mindig is a rabja.

Kedvencem az érett, ritkás tölgyes,

amelyik a vargányákat adja.

 

Tölgyerdőim másik drága kincse

a császárgalóca nevű ékszer.

Aranyszíne boldoggá tesz, ámde

rossz a nyár, ha nem lelem elégszer.

 

Csodás hely a sikárosi fenyves.

Ha az ember jókor arra téved,

ősszel ugyan, de mégis vidáman

szedheti a lila pereszkéket.

 

Mikor a szerelmetes erdőmből

nem marad csak tuskó vagy zsarátnok,

ne képedjetek el, hogyha engem

megrendültnek, sőt zokogni láttok.

 

Gombászinduló

Gombászok! Föl, föl! Ébredezzetek!

Csábít az erdő, a zöld rengeteg.

 

Nem tarthat vissza most a meleg ágy!

Lustáknak nem jut ragyogó zsákmány.

 

Húzzunk föl csizmát, vizes az ösvény!

Harmaton csillog a hajnali fény.

 

Szép, őszi reggel! Üres a kosár.

Pompás az erdő! Sok pereszke vár!

 

Hej! De szép fenyves! Az legyen a cél!

Most kell gombázni, jön a hideg tél!

 

Szedjük le szépen, mit az erdő ád!

Otthon ezekből főzünk vacsorát.

 

Megtelt kosárral visszafordulunk,

s kezdjük elölről vidám kis dalunk.

 

A tett halála

Hová rohansz olyan nagyon, drágám?

Az erdőbe, mert sok gomba vár rám.

 

Ne félj, a csigagomba nem lóg el!

De a többit utolérni ló kell!

 

Ugyan már! Melyiket drágám? Mondd hát!

Például a sárga rókagombát.

 

Mert lába van? És a többi soknak?

A tintagombák elfolyósodnak.

 

Na és, az a gyönyörű vargánya?

Két nap, míg a spóráit széthányja.

 

Hát akkor? Tán megeszi az ürge?

A konkurencia nagyon fürge!

 

Mért nem ezzel kezdted, drágám! Ejnye!

Gyere, fussunk! Nehogy más leszedje!

 

Lesz-e szárított vargányánk, drágám?

Aligha, de vehetünk jó drágán.

                   

Gombák terén ne okoskodj sokat!

Fuss! Előzd meg a riválisokat!

 

Gombahívogató

Kucsmagomba! Kucsmagomba!

   Hová rejtőztél el?

Gyere elő! Itt egy szegény

   öreg gombász kérlel.

 

Tudom, hogy itt vagy valahol!

   Tavaly pont itt voltál.

Akkor is nagyon lapultál,

   egy kukkot sem szóltál.

 

Pedig olyan szépek vagytok!

   Pompás az a kucsma!

Gyere elő, mert különben

   jó kedvemnek fuccs ma!

 

Kucsmagomba! Kucsmagomba!

   Hová rejtőztél el?

Szánj meg végre! Öreg gombász

   esdekelve kérlel.

 

Kucsmagomba kucsmája

Kucsmagomba! Nappal mindig

   barna kucsmában jársz?

Na, de mi van éjjel rajtad?

   Hálósipkában hálsz?

 

Volt-e már kalap is rajtad?

   Nem bírta a törzsed?

Hogy néz ki a kucsmagomba,

   mikor kétrét görnyed?

 

Azt mondod, soha nem kell más,

   jó neked a kucsma?

Abban mindenkinek tetszel;

   divatban a csúcs ma!

 

Egyébként is így vagy legszebb,

   na meg, ha megtöltnek.

És még tudod, hogy szeretlek?

   Paprikás pörköltnek.

 

Mezei szegfűgomba

Fű közt lapul, tönkje szívós,

   lemezei ritkák.

Ha fel akarod ismerni,

   jegyezd meg a titkát!

 

Bőr színű és illatos is

   − ez a szegfűgomba.

Nem kell hozzá a levesbe

   semmi füstölt sonka!

 

Néha mellé pimaszkodik

   egy-két mérges másik,

éppen ezért ne gyűjtsd éjjel,

   ne szedd vakulásig!

 

Galambgomba

Pattanva törődsz? Morzsolódsz?

És jellemez a színpompa?

Akkor szervusz, galambgomba!

 

Van köztetek piros, fűzöld,

kékhátú meg aranysárga.

Nem csípsz? Bújj be a kosárba!

 

Várj! Te fésűs vagy. Nem kellesz!

A varas zöld viszont jöhet!

Jó hozzá a krumpliköret.

 

Dugig megtelt a kosaram.

Sok galambgomba jön velem,

s én mind boldogan cipelem.

 

Jó reggelt!

Jó reggelt, te, varaszöld,

te szép galambgomba!

Gyere velem, kedvesem!

Bújj a „kosaromba”!

 

Ne hidd, hogy nem ismerlek!

Te, huncut! Te, fránya!

Tölgyerdők ékessége,

te, bronzos vargánya!

 

Téged meg nagyon keres

apóca, anyóca:

hófehér, sárga, piros

− jöjj, császárgalóca!

 

Jó reggelt, te, nagy őzláb!

Nagy vagy, mint a tányér!

Mennyi van, s egyet viszek!

A többi ma ráér.

 

Illatos szegfűgomba!

Te sem maradhatsz ki!

Csak az ismeretlenek!

Dücskőgomba! Az ki?

 

S hol a téli fülőke?

Ő ilyenkor izzad.

Majd télen a pörköltnek

csodálatos ízt ad.

 

Na, de megyek is haza!

Holnap is lesz reggel.

Viszontlátásra, gombák!

Várjatok sereggel!

 

Nyári vargánya

Minden évben elbűvöl a nyár,

megmaradt kis hegyeink nyara.

Arcát, ha gombákkal ékesíti,

ugye, hogy megnézzük, Szűcs Mara?

 

Előjönnek a kosaraink,

s elrejt minket a zöld rengeteg.

Vargányáit ajándékba adja,

hiszen én ott soha nem vetek.

 

Néhány óra − tele a kosár,

nehezen, de indulunk haza.

Otthon felnyög a nagy konyhaasztal:

nyomja a vargányák halmaza.

 

Császárgalóca

Hát te? Hogy kerültél ide?

   Császárok gombája!

Ide, ahol nem rejt el az

   erdő félhomálya.

 

Kicsi tisztás, körben tölgyek,

   s te itt állsz középen.

Tiszta, hófehér burkodból

   most bújtál ki éppen.

 

Lábad körül a burokból

   megmaradt a bocskor.

De jó, hogy erre tévedtem!

   Éppen a legjobbkor!

 

Ilyenkor vagy a leglegszebb,

   arany lemezekkel.

Megláttalak, s kiáltottam:

   Nekem éppen ez kell!

 

Nem csak te vagy ilyen bájos!

   Szép minden testvéred.

„Szépek vagyunk? Ugyan mitől?”

   − csodálkozva kérded.

 

Mert a kalapod narancsos,

   azon fehér pöttyök…

Na, de elő a kosárral!

   Ti most velem jöttök!

 

Óriás pöfeteg

Nagyon ritkán találkozunk.

   Olyankor, ha mégis,

elismerem: jó nagy! Na, de

   nem igaz, hogy szép is.

 

Pöffeszkedő hatalmas gömb,

   kívül-belül fehér.

Kosárba nem, de nagy szájú

   hátizsákba befér.

 

 Szeletelve kirántható;

   alig győzzük enni.

Gömb lesz bent a pocakunkban,

   s kint nem marad semmi

 

Szömörcsög

Na, te aztán jól tennéd, ha

kerülnéd az embereket!

Mert olyan bűze nincs másnak,

   mint amilyen neked.

 

Ez a förtelmetes „illat”

elűzi a hódolóid,

s aki ehetőnek is tart,

   hát az nagyot lódít.

 

Bár én már megkóstoltalak

boszorkánytojás korodban,

mégse hidd, hogy megismétlem

   míg ilyen sorom van!

 

Ha én meg se közelítlek,

te felém soha ne gyere!

Ettől a szagtól kifordul

   az emberek bele.

 

Azt, hogy kik a barátaid,

ne kotyogd el senki másnak:

téged szintén undorító

   döglegyek imádnak.

 

Végül, ha azt állítanák,

hogy én rólad versben szóltam,

hát ez nem vers, ez förmedvény,

   helye a folyóban.

 

Nagy őzlábgomba

Te csak ne büszkélkedj azzal,

hogy mennyire gyönyörű vagy!

Törzsed akár az őz lába,

fejed lapos tányérnyi: nagy.

 

Tönködön, bár ing sincs rajtad,

gallért mozgathatok fel, le.

Lábad olyan nagyon rostos,

hogy ember torkán nem megy le.

 

Van jó tulajdonságod is.

Például, hogy nem vagy mérges,

akár nyersen megehetlek,

kalapod sohasem férges.

 

Voltaképpen mégis szép vagy,

de csak úgy, mint őzlábgomba.

Nem is kritizállak tovább:

szökkenj be a kosaramba!

 

Szarvasgomba

Lejártam utána mindkét lábam,

mire a kis drágát megtaláltam.

Nem hiszem, hogy véletlenül történt.

Úgy tűnik, ő akar jönni, önként.

 

Mondd csak! Netán leskelődsz utánam?

Én is látlak. Társaidból hány van?

Icipici kilátszik belőled,

s ez nagy hiba: sejtem a jövődet.

 

Kis butuskám! Ha föld alá mész le,

ember téged soha nem vesz észre.

Tudod kik vadásznak?  Kutyák, disznók.

Megeshet, hogy beléd mélyed tíz fog!

 

Én gyengéden kaparlak ki. Így ni!

Boldog gombász fog magával vinni.

Te drága! Te! Gyere velem máris!

Megeszlek, még ha neked az fáj is!

 

Ráncos tintagomba

Gyűlés van az erdő közepében.

Talán ünnepre készülnek éppen?

                       í

A vén, ráncos tintagomba

ma elvonul nyugalomba.

Spóráit már széjjelszórta,

jöhet az ünnepi torta.

 

Ki lesz a nagy nap szónoka?

Hatalmas tölgy vagy kis moha?

Vaddisznóról szó sem lehet,

mert annyi gombát megevett!

 

A bűzös borz? Ő megfelel?

Csak akkor, ha kölnit lehel.

Ki szavaz a görény mellett?

Senki, mert ő szörnyűt szellent.

 

Róka legyen! Megvan! Végre!

Elköltözött más vidékre.

Szól a vakond a föld alól:

A bölcs bagoly kit javasol?

 

Azt, hogy nem kell duma, beszéd,

harangvirág zenélje szét,

hogy az öreg tintagomba

végleg elmegy nyugalomba!

                         í 

Mire megszületett ez az ötlet,

a gombából sötét tintafolt lett.

 

Gyapjas tintagomba

Micsoda rét! A gombáktól

szinte lépni sem merek.

Körül vesz és rabul ejt a

gyapjas fejű hadsereg.

 

Gombák nagy istene! Ennyit

én még soha nem láttam!

Óvatosan lépegetek.

Nehogy eltipord, lábam!

 

De hiszen csöppet sem félnek,

nem rejtőznek, jönnek! Jönnek!

Özönlenek, mint a gombász

szeméből az örömkönnyek.

 

Megtorpanok. Elismerem:

ti győztetek, gyapjasok!

Itt, ma reggel egy életre

megtanultam, mi a sok.

 

Rizike

Én szeretem a rizikét,

ő meg szereti a fenyvest.

Élénk narancsos színével

a zöld mohán csodásan fest.

 

Ha rábukkanok, udvarlok:

De szép vagy, gyönyörűségem!

A túl fiatalt otthagyom:

Te nem jöhetsz velem! Még nem.

 

Az tetszik benne nagyon, hogy

kemény húsú, egészséges,

a kosárban nem törődik,

s a tányérban is felséges.

 

Rizike! A neved lányos.

Nehogy átejts! Maradj gomba!

De eleget locsogtam már!

Zutty! Ugorj a kosaramba!

 

Ördögszekérgomba

Hogy te milyen sokan vagytok,

   ördögszekérgomba!

Mennyiségtek számomra

   a legnagyobb gond ma.

 

Púposra telt a kosaram

   egyetlen kis réten!

A gombászok istenétől

   ennyit nem is kértem.

 

A napfényben nagyon látszott

   a sok barna kalap.

Azért lett degesz a kosár

   szűk félóra alatt.

 

Ha jövőre is nyüzsögtök,

   nem megyek a rétre.

Asztalhoz kötöm magam, és…

   spenót lesz ebédre.

                                                          

Bővebben: Berényi Mihály versei-1

Berda József: Gévagomba

 

 

Óh, legkésőbb bemutatkozó angyal az őszi

erdőn; immár te is megjelentél, mint

legidősebb testvér koratavasztól változó

testvéreid táborából! A telet, a mosolygó

öregséget hirdeti jöttöd, s lám, mégis oly

kecses-kedves vagy, mint a formáit

mutogató érett asszony, ki érzi: ő is

Így ajnározlak körül; így udvarolok

legszebb mosolyának! – Játékos képzeletünket

derítő formád, egymásbanőtt kalapod alatti

bágyadt-fehér arcod, lelkünket-testünket

s így hahotázik előre: mily ropogós, pompás

pörkölt s még nyelvünket-csettintőbb rántott

Mily furcsa s különös, hogy így elmélkedett

rólad a hajrázó képzelet akkor, mikor

megpillantott és ámulatba esett; hogy mint

futsz fel a földről a fák tönkjére, derekára s oly

szent szeszéllyel cserélgeted kékbe-lilába-szürkébe

szaladó színeid, mint az opál, mely a föld

mélységes méhéből szívta be szépségének

a szépség élő gyermeke még!

néked, lásd, mint a késő ősz

gyullasztja meg

gomba lesz belőle!

folyton változó, ékes csillogását!

Fekete Vince: Gombahatározó

"A gombáktól tanulhat mindig valamit
az ember. Ha nem mást, hát azt, hogy
lenni jó, pompázni színesben, síkosan,
csillámosan harmattól, esővíztől."

Lubickolni a napfényben, száradni a
szélben. A vargányák, csiperkék, szegfű-
gombák, fülőkék, pereszkék, pénzecske-,
tarló- és őzlábgombák, korall- és káposzta-
gombák, csésze-, kucsma és júdásfülgombák,
piruló- és császárgalócák. Lila, sárga, fehér
tönkűek, illatosak, márványosak, bársonyosak.
Gyapjasak, nyálkásak, ráncosak.
Kertiek, erdeiek vagy mezeiek,
nemezesek, szemcsések, érdesnyelűek.
Ízletesek, ehetők.
Súlyosan vagy enyhén mérgezők.

Littlewood:Régimódi történet

 

Eső esett, rengeteg.

Kidugták a fejüket.

Pereszke és Rizike

egymás mellett kukucskálnak,

örülnek a nagyvilágnak,

ernyőt nyitnak izibe.

 

Körbenéznek, forognak,

jobbra-balra hajolnak.

Levél, égbolt, ág, gyökér,

minden vízben zöldlik, kéklik,

csodálják, és ahogy nézik,

a kalapjuk összeér.

 

Ó, elnézést, bocsánat!

Ne bántsa a ruhámat,

tolakodó garázda!

Nincsen másom, csak e kalap,

és ha az is széjjelszakad,

a fejem is megfázna.

 

Nem láttam, hogy idenőtt,

csuda vigye az esőt.

Igen-igen röstellem,

csak egy aprót lépjen felém,

s az orkánt is felfogom én,

el ne ázzon, szép hölgyem.

 

És ha már így alakult,

hogy spóránk pont idehullt,

a nevem elhadarom:

Pereszke. És szintén gomba.

Most, ha oda nem nőtt volna,

lekapnám a kalapom.

 

Örvendek, és remélem,

erénye a szemérem.

Teljes nevem Rizike.

De mert ilyen udvarias,

mi több, fess és lovagias,

Önnek, uram, Gizike.

Berda József: Képeslap Bakonybélről

A szorgalom szédületének voltál
tanúja: láttad a bakonybéli népet, mint
lepi el korán reggel az erdőt, s mint ritka
kincset, úgy szedi a kövér hasú vargányák
tömegét. Az égig érő szálfák áldásával tértek
haza mind, teli zsákokkal, puttonyokkal,
s este már az egész falu illatozott a gombák
hegyeitől: minden udvarból szárított vargánya
ízes szaga áradt s máris zamatos leveséről,
orrot és nyelvet csiklandó pörköltjéről
képzelgett a jó étvágyú gyomor. – Mint máshol
a hízott disznó, neked félkenyered a gomba már,
Bakonybél békés népe, – majdnem második aratásod!
Áldjon is meg mindig a bőség gombában, gyümölcsben
s gabonában egyaránt, hogy egyre vidámabb
legyen életed, mely megszolgálta a boldogság minden
örömét, mit emberfiának adhat a föld!

Gryllus Vilmos: Gomba-dal

 

Őzláb, csiperke, pereszkegomba:

Vesszőkosárba szedd bele sorba!

Pettyes galóca, susulykagomba:

Mérges, ne szedd le, hagyd a bokorban!

 

Gary Snyder: The Wild Mushroom

The Wild Mushroom
Well the sunset rays are shining
Me and Kai have got our tools
A basket and a trowel
And a book with all the rules

Don’t ever eat Boletus
If the tube-mouths they are red
Stay away from the Amanitas
Or brother you are dead

Sometimes they’re already rotten
Or the stalks are broken off
Where the deer have knocked them over
While turning up the duff

We set out in the forest
To seek the wild mushroom
In shapes diverse and colorful
Shining through the woodland gloom

If you look out under oak trees
Or around an old pine stump
You’ll know a mushroom’s coming
By the way the leaves are humped

They send out multiple fibers
Through the roots and sod
Some make you mighty sick they say
Or bring you close to God

So here’s to the mushroom family
A far-flung friendly clan
For food, for fun, for poison
They are a help to man.

Tasnádi Varga Éva: Gomba Zsuzsi

 

 

Piros kalapján, fehér pettyek,

gomba Zsuzsi így énekelget.

Itt az erdőben, élek én,

hosszú fűszálak rejtekén.

Ruhámat gomba anyó varrta,

soká dolgozott, tűje rajta.

Kalapom gomba apó vette,

és kifestette, pettyről pettyre.

Nézem a napos ágakat,

és ha valaki rám akad.

Meghajtom magam, frissen szépen,

Ne bántsd kalapom, kérve-kérem!

Mert kalapom csak nekem jó,

nem játék, nem ennivaló.

Azért van csak, hogy szép legyek,

s díszítsek erdőt, réteket. 

Scheffer János: Gomba

                  Természet
                Apró ajándéka,
           Avarok örökös lakója.
      Kis szálaid mindent befonnak,
  Kalapod szélén vízcseppek csorognak
                    Nedves
                     Meleg
                    Tavaszi
                     Napra,
                     Fehér
                    Törzsed
                  Kikandikálna.
                    Gomba.

Gryllus Vilmos: Gomba

Pöttyös kalapban csodálhattok engem,

nem tud megázni tiszta, fehér ingem.

Pöttyös kalaphoz hófehér a gallér,

minden galóca igazi gavallér.

Pöttyös kalapban gyönyörű az élet,

mégis feszít és majd meg esz a méreg.

Pöttyös kalapban táncolnék a bálban

jaj, csak ne járna bocskorban a lábam.

Oravecz Imre: Nagyanyám az útmenti gombázásról

 

Csak mégy az úton, így ni,
ebben vagy abban a keréknyomban,
de inkább ebben,
aki afelé az oldal felé esik,
amelyiket kinézted magadnak,
ráérősen, lassan bandukolsz,
mintha csak véletlenül járnál erre,
és nem is érdekelne,
és egészen máson járna az eszed,
a mogyorón például, hogy lesz-e az idén,
vagy hogy mit csinál otthon a Bogár az istállóban,
ahova bezártuk,
hogy ne szökjék utánunk,
szóval, úgy teszel,
mintha el lennél gondolkozva,
de nem vagy,
hanem figyelsz,
nagyon is figyelsz,
de csak a szemed sarkából,
és minden idegszáladat megfeszítve,
néha egy kicsit abba az irányba is fordítod a fejed,
és egy-egy pillantást vetsz az út szélére, a közeli fák, a bokrok alá,
de nem engeded beljebb kalandozni a tekinteted,
bárhogy csábít is, ami ott van,
csak olyan négy-öt méter széles sávban jártatod,
akivel senki se törődik,
akit senki se hajt meg,
mintha az nem is az erdőhöz tartozna,
mindig ennyit pásztázol be újra és újra,
nem többet és nem kevesebbet,
eleinte árpaszínű szőnyeget alkotva összeolvad minden a földön,
nem tudod megkülönböztetni a hullott levelet a fűszáltól, az avardudort a száraz gallytól,
de aztán hozzászokik a szemed, és belejössz,
egy idő után elválnak egymástól a dolgok,
és kezdesz mindent külön látni, alakja és színe szerint,
és ha türelmes vagy,
előbb-utóbb a gomba is megmutatja magát,
méghozzá ott,
ahol legkevésbé számítasz rá,
csak ne kiabálj nagyon örömödben,
mikor megtalálod az elsőt,
mert meghallja a többi,
és még jobban elbújik.

Jánk Károly : KIS GOMBAKALAUZ (VERSEK)

Gombászni nagyon jó

(Rapszodikus induló)

 

Három lyukas mogyorón

civakodik két manó!

Erdőt, mezőt járni jó

hátizsákkal,

kis kosárral,

teleszedjük mind gombával!

Szedünk bele tinórit,

fülőkét két kilónyit,

kucsmagombát,

császárgombát,

tőkegombát,

tintagombát,

tölcsérgombát

s halványsárga

gerebent

szed, aki nem

eszement,

csiperkét egy egész zsákkal,

szegfűgombát három szákkal,

nem kell nekünk szömörcsög,

hogy vinné el az ördög!

Rókalyukba belesünk,

rókagombát keresünk,

galambfészken galambgombát,

szarvas nyomán szarvasgombát,

lovasúton lóposzátát,

gombákat a gombok hátán –

mert gombászni nagyon jó.

 

Három lyukas mogyorón

civakodik két manó!

 

S ha ezzel is megleszünk,

akkor még tovább szedünk:

őzlábgombát tizenhármat,

piruló galócát százat,

pereszkét vagy hetvenhármat,

korallgombát

meg vargányát,

tuskó hátán

sárga gévát,

csavart szárú

csigagombát,

ánizs- és fok-

hagymagombát,

aranybarna rizikét,

amivel a lista kész!

Kész a gombász induló,

ó, gombászni nagyon jó…

 

Három bánatos manó

civakodik két makkhéjon:

osztozik a maradékon!

 

Ízletes kucsmagomba

 

Kucsmagomba, kucsmagomba,

nagy kucsmában kicsi gomba,

kicsi gomba nagy kucsmával,

nem tévesztünk össze mással,

például a papsapkával.

Ha jő a tavaszi zápor,

nem válsz te meg a kucsmádtól,

ha tavaszi napon delelsz,

örülünk, ha megsüvegelsz

már messziről, nagy az öröm,

tanítják a gombászkörön,

hogy te nagyon ízletes vagy,

noha kucsmád víztől dagad,

azért ne búsuld el magad.

 

Csupros Tuskó

 

Feldühödött

Csupros Tuskó:

„Nem vagyok én

egy fatuskó,

bárha tuskón

is növök,

fajtám régtől

törzsökös!"

 

Csészegomba

 

I.

Már-már átlátszó a kelyhünk,

egy sem akad köztünk bunkó,

mert egy csészeforma gomba

mégsem lehet csupros tuskó!

 

II.

 

Porcelánból van a fülem,

abban kering nemes vérem,

meghívnálak egy teára,

ahol én lennék a csésze.

 

Porcelánból van a füle,

sokra tartja nemességét,

gyere el hát a teára,

ahol ő lesz majd a csészéd.

 

Ragadós bocskorosgomba

– (Ön)leíró költemény –

 

Ragadós gomba vagyok, de

nem én ragadok mindenhez,

inkább minden ragad hozzám.

 

Ha épp növök, jól megnyúlok,

vagyis hát hogy akkor növök.

Inkább sovány vagyok, mint zömök.

 

Tönkön növök,

a tönköm szép bocskoros,

a kalapom

esővíztől csatakos.

 

Kénvirággomba

 

Kénvirággomba,

szép alak!

Múltkor az erdőn

láttalak.

Fürtökben lógtál

a tönkről,

elárult sárga

felöltőd.

 

Sárga mellény és

sárga ing –

dekadens gombán

sárga smink.

És ha az esső

elered,

sárga kalapod

emeled.

 

Pókhálósgomba

 

Elhagyott, sötét helyek,

no meg a kísértetek,

amit őkelméje szeret,

ahol már csak szűrőn szűrt fény

pislákol s a szem beteg,

és ragadós pókháló

nem libeg és nem lebeg

csak kalapja karimáján,

s dongják őszi szellemek,

egy napon e

nagy dongásban

gombánk, ki

homályt szeret,

találkozott

Fantomas-szal,

s elnyelte

a ren

ge

teg.

 

Szegfűgomba, kedvenc sztárunk

 

Szegfűgomba Chevroleten

robog át az interneten,

merthogy minden toplistánkon

szerepelt a kora nyáron.

 

Benne volt az első hatban,

elkerülte messze Hatvant,

szerepelt az első ötben,

s Afrikában látta Durbant…

Bekerült az első körbe,

így vonult a Hat Ökörbe,

szállást kapott és ebédet,

hódolóktól szegfűt – négyet,

tette őket a vázába,

három ablakát bezárta

s elaludt, két ágyat nyomva,

legyezgette egy fülgomba…

S mi, akik őt nagyon vártuk,

odalenn a hallban álltunk,

ezt a verset kifundáltuk,

hozzá rímet fabrikáltunk

csakis neki. Kedvenc sztárunk,

hátha még ma viszontlátunk!

 

Selyemgomba

 

Bordás szélű a kalapja,

be van vonva fényes lakkal.

Talpig úriember-forma,

józan életű, nem borissza,

gyökéren él, mikorriza. –

Selyemgomba minden reggel

konzultál a gyökerekkel.

 

*

 

Selymes fényű kalapja:

szárad a hajlakk rajta.

Nem is akármilyen firma,

mikor iszik sem borissza,

gyökérkapcsolt, mikorriza. –

Selyemgomba minden nyáron

eléldegél gyökérszálon…

 

Párduc Galóc

(Hősi ének)

 

Sárerdei árok partján,

a Galóca-patak martján,

élt egyszer egy Párduc Galóc,

aki híres nagy vitéz volt,

kardot hordott meg kelevézt,

nagy kalapot feje helyén,

rostos gallér paszomántja,

fehér pettyes a dolmánya,

panyókára vetve hátra;

s mégsem volt ő elégedett,

szája íze keseredett,

mérges volt nagyon Galóc a

gombajáró szúnyogokra.

Ki is hívta menten őket,

patakparton kopját törtek,

a szárnyasok voltak százan,

Párduc Galóc egymagában

taposott a dagonyában,

igen jól állta a sarat,

mint aki nem fut s nem marad,

mint aki nem süt, de dagaszt,

pocsolyában egy bakaraszt

(mert nem félt ő a veszélytől),

ki nem mozdult a helyéből…

Így csatáztak három napot,

volt sok sebesült és halott,

s negyednapra, mikor virradt,

menekült már a szúnyoghad,

ki hogy tudott: szegett szárnyon,

törött lábbal, bögölyháton…,

szúnyogéknak kelt hűlt helyük,

Isten tudja, mi lett velük,

tény az, hogy eltakarodtak,

a sáncon, hogy feljött a nap,

Párduc Galóc fújtatott csak,

s meg is lett az eredménye,

gombafohász szállt az égre:

„Szúnyogoktól mentes végre

a galócák nemzetsége,

Párduc Galóc, áldunk érte!"

Ím elérkezett a vége,

véle együtt el a béke,

s megíratott ez az ének,

ne is kérdezd, hogy mivégre.

Oravecz Imre: Grandma's secret

Oravecz Imre: Grandma’s secret

When we went hunting for mushrooms out in the woods
she always said to me,
Go on walking on the trail side,
they don't have the idea of looking for mushrooms in places like this,
just watch the ground,
cone-shaped bunches of oak leaves are most suspicious.
I followed her advice
and I really managed to find some nice ones,
even at times of drought
when there were no mushrooms at all.
Likewise she must have had a trick for seeing Virgin Mary, too.
She said the Blessed One had always asked her to carry her on her back
when she went out alone to the woods
but she never told me what it was.
Yet I believed her
because on those days she was more tired, indeed.

Berda József: Szentgyörgypereszke

A fiatalság lobogásának májusnak menyasszonyként

libegtél ki üde zöld harmatos füvek mögül

őszibarackillatú szentgyörgypereszkénk!

Ki harmatozta lehelte beléd ínyünket izgató

káprázatod? Hamvas, selyemszürkés színben,

majdnem rangrejtve mutogatod magad a fürge

szemnek, szinte bújócskázol előtte; de inkább

a finom orrszimat talál rád, akár a nyugatalan

kamasz a várva várt szerelmi pillanatra

Nem megenni, étekként élvezni, inkább

megtalálni, felfedni szabb téged rejtekedben,

a koronás bükkfaerdők mélyén!

Május magasztosságát hirdető

szentgyörgypereszke, most íme, lázas

kiváncsiságú keresőd-kutatód

köszönti májusi megszületésed!

Mint az égbolt titkába merülő a mesebeli

csillagok tündöklését az égen: úgy lássalak,

úgy vezess gyermekeidhez, testvéreidhez, csodálatos

családod körébe, ott fent, a Nagyhideghegy tetején!

 

Várady Szabolcs: Gombadal Lator Lászlónak



Hív az erdőn a gomba,
boldog ott leszek nyomba,
hogyha jössz velem, pláne,
csak ne mondd azt, hogy „á, ne”.

A rizike, a tinoru, a csiperke
belopta magát a szivembe.
Szarvasgomba, őzlábgomba,
gyere, te bomba nő,
ott essünk szerelembe gyorsan,
ahol a gomba nő.

Gomba, gomba, gom, gomba,
gomba, gomba, gom, gomba,
gomba, gomba, gom, gomba,
gomba, gomba, gom, gom.

Na de azért azt mondom, hogy vigyázat!
Az ember itt csak egyszer hibázhat.
Párduc pereszke, nagy döggomba,
légyölő galóca –
megkóstolod, és végsőt lobban
életed kanóca.

Jobb a gomba, mint bármi,
csak nagyon kell vigyázni.
Gomba, gomba, gom, básszunk!
Majd nagyon vigyázunk.

Berda József: Téli fülőkegomba

A hófoltoktól csillogó fatönk

tövében pillantottam meg narancssárga

csokrodat s mint a színes lepkét

kergető diák; úgy szaladtam letépni téged.

December közepén álombéli látvánnyá

varázsolódtál, amint eszembe jutott:

e hónap csodája vagy te, mely célra

terem csak s a hó alól is kidugja fejét az

emberi szem ámulatára. S ha jön

a fagy? akkor se halsz meg, bár nem

nőssz tovább; míg meg nem enyhül az idő, hogy

aztán megint nőjj örömünkre; hogy a legfinomabb

gombasalátaként kerülj végül az asztalunkra.

Oravecz Imre: Darnó-tető



Tulajdonképpen nem teteje Darnónak,
hanem inkább nyugati, délnyugati oldala,
mely a tetőn kezdődik,
és rászalad Vágásra,
de mi csak így hívtuk: Darnó-tető,
ma kopasz, nincs rajta fa,
csak bozót meg cserje,
az borítja széltében-hosszában,
és egykedvűen fújja felette örök nótáját a szél,
nem mindig volt így,
szálerdő fedte,
büszke tölgy, cser népesítette be a széles hátakat,
fogta, tartotta gyökereivel a meredélyeket,
és lemerészkedett egészen a vízmosások, a güdrök aljáig,
hol néhol derékig ért az avar,
szépek voltak a fák,
hívogatóak a napsütötte tisztások,
zölden aranylott a földön a moha,
szamóca piroslott a fű közt mindenfelé,
és kéjesen nyögtek fent a koronák,
de Darnó-tető igazi értéke a gombában rejlett,
a megrekedt meleg tette-e vagy a magas vastartalmú, vöröses talaj,
vagy az aljnövényzet vagy mindez együtt,
de tény,
hogy ott mindig találtunk,
és ott nőtt a hegységben a legszebb cepe is,
és voltak fajták, az azóta kiveszett úri meg a korall,
368
melyek sehol máshol nem tenyésztek, csak ott,
rendszerint hajnali öt, fél hat tájban értünk fel,
már melegen sütött a Nap,
de még elég alacsonyan állt ahhoz,
hogy kis szögben essenek a sugarak,
és ne vétsük el a kalaposokat,
addigra végeztünk Kis-heggyel,
kissé kifújtuk magunkat a kapaszkodás után,
és a kocsiúttól jobbra, a Vésett keresztű fánál kezdtük,
hol Fucsko sógort agyonütötte valamikor a fa,
meghajtottuk a lapos részt a Ruszki sírjáig,
aztán oldalazva haladtunk lefelé,
domborulatról domborulatra, güdörről güdörre,
kisebb-nagyobb vargabetűket iktatva közbe,
addig bóklásztunk, szedtük magunkra a törzsek közt feszülő pókhálókat,
míg a borókás szigeteket is átkutatva Medveczkiék gyümölcsöséhez nem értünk,
hol mindig leszakítottunk és a hátyi aljára rejtettünk pár almát,
aztán visszafordultunk,
legelőször anyám vitt fel,
sokáig csak vele mentem,
később Pengő sógorral, aztán mindig egyedül,
most már nem járok,
nincs miért,
csak messziről nézem,
mint régen, kiskoromban az udvarunkról,
mikor a valódi tetőn még alacsonyabbak voltak a fák,
és a két különböző korú telepítés távolról két lépcsőfoknak látszott,
és azt hittem,
hogy a felsőről egyenesen az égbe lehet lépni.

Berda József: A finom tinorúgomba dícsérete

Komoly erdök dísze, ki oly sokszor 
nevettél reám a bújósdi füvek mögül: 
tündéri tinorúgomba te, - 
reád emlékezik most, illatos 
szagodra szerelmes orrom 
s képzeletem máris kigyúl, ha 
visszagondolok reá: mily ízes 
falatokat ettem hasasan tömött 
húsodból a ritka ünnepnapokon, 
mikor kerültél pompázó terítékre olykor. 
Az év legszebb ajándéka vagy te, 
erdöt-barangoló szegények kincses étke, 
kit jókedvében alkotott a derüs Teremtö. 
Festhetetlen vagy, önmagában szép, olyan, 
kit csak a megilletödött étvágy 
méltányolhat csupán, ha asztalára kerülsz. 
Szemem és szám öröme vagy, leghúsabb 
étkek, kit oly áhítattal rág meg a fogam, 
hogy evés közben a legfenségesebb erdők 
ízét és illatát érzem a számban, mely oly 
sok nemes íznek volt kóstolója már!

Oravecz Imre: Kis-hegy



Mindig ott kezdtük a gombázást,
alighogy beértünk az erdőbe,
balra kanyarodtunk,
és nagy kört írtunk le a tető körül,
a falu felőli meredélyen, középtájt,
hol a gyertyános kezdődött,
volt egy hosszúkás, kavicsfolyásos, kopár tisztás,
ennek nedves, mohás szélét kivált kedvelte a csirkegomba,
de nem az illatos, sárga kis tölcsérek térítettek le a gyalogútról,
főleg a napsütötte, meleg, átellenes oldal miatt kerültünk,
hol cepe is nőtt a cserfák alatt,
ezt nem hagyhattuk ki,
ezt mindig érdemes volt meghajtani,
még olyankor is,
ha levágott tönkvégeket se találtunk,
mert jól eligazított esélyeinket illetően,
megfigyeltük ugyanis,
hogyha Kis-hegyben nincs cepe,
akkor nincs Darnóban se,
és ajánlatos visszafordulni,
ennek ellenére akadt,
ki kötötte az ebet a karóhoz, és továbbment,
és ette a méreg,
mikor üres kézzel, kimerülten tért haza jóval később,
és semmi nem kárpótolta a kiesett munkaórákért.

Weöres Sándor: Forgós-ropogós

 

 

/Beküldő: Korcz Miklós - 2008.02.19./

 

Sej-haj, folyóba

Sok a hal valóba,

Dunába, Tiszába

Se szeri, se száma.

 

Sej-haj, vadonba

Kivirít a gomba

Keményre, kerekre,

Ha bolond, ne szedd le.

 

Sej-haj, fonóba

Sok a lány valóba,

Ki barna, ki szőke,

Sose fuss előle.

 

Oravecz Imre: Cepe



Mikor az ember megpillantja a gombát,
először is megáll,
megdörzsöli a szemét,
és miután meggyőződött róla,
hogy nem káprázik,
nagyot kiált,
hogy távolabb bóklászó társa is meghallja,
és közli vele,
milyet talált,
ha úri, csirke vagy közönséges zöldhátú,
nem csinál belőle ügyet,
de ha cepe,
akkor azt mondja a másiknak,
hogy jöjjön gyorsan,
és mikor az odaért,
leteszi a hátyiját,
a gomba elé lép,
és letérdel,
ujja hegyével óvatosan lefejti a kalapról a leveleket,
ha van rajta levél,
ha nincs,
és látja,
hogy nem vén,
hanem két-három napos, egészséges példánnyal van dolga,
legfeljebb kissé megrágta a csiga,
akkor haladéktalanul kibontja,
vagyis eltávolítja körüle a vastag harasztréteget,
mikor ezzel végzett,
és teljes szépségében feltárult előtte a lelet,
feltekint,
kis hatásszünetet tart,
aztán mély lélegzetet vesz,
összpontosít,
a kalap alá nyúl,
egészen lent a tönkre illeszti a nagy- és a mutatóujját,
megragadja,
és határozott mozdulattal kiemeli a gombát a földből,
ez a legkényesebb mozzanat,
ha kapkod,
vagy nem elég körültekintő,
könnyen megesik,
hogy letöri a kalapot,
mi utána következik,
szinte már gyerekjáték,
már a kezében van,
a jobból áthelyezi a balba,
aztán előveszi a kiskését,
és lemetszi vele a földes részt,
és csak azután teszi a többihez,
bár akad olyan is,
ki még ilyenkor képes kárt tenni benne,
izgalmában elejti,
vagy túl sokat vág le belőle,
de az ilyesmi ritkán fordul elő,
az ember előbb-utóbb gyakorlatra tesz szert,
és megtanul uralkodni az idegein.

Szilvásy Dénes: Imádságféle gombászoknak

 

 

Uram!

 

Mi naponta járjuk hegyeidet,

Szelíd lankás, dombjaid,

A vadvirágos réteket.

Álmodjuk a gombát.

 

Lehajtott fejjel lépünk az erdőkbe,

Tőled jutalmat kapunk cserébe,

megláthatjuk csodáidat:

A hatalmas fákat, az apró virágokat,

A madarakat, bogarakat, patakokat.

Keressük a gombát.

 

Mikor csak tehetjük, sokan összegyűlünk,

Örülünk egymásnak, hosszan beszélgetünk.

Az erdőket másnap hajladozva járjuk,

A "kapott" gombákat kosarunkba rakjuk.

Télen is találunk a kamránkban gombát.

 

Van, ki kedvtelésből ritkaságot kutat,

Más, megélhetéséhez lát ebben kiutat.

Abban egyetértünk: megesszük a gombát,

Sütjük vagy megfőzzük…, más ételnek ízt ád.

Szeretjük a gombát!

 

Naponta mondjuk ki Uram a nevedet,

Minden nap elrebegjük kéréseinket:

Adj jó záporokat, áztató esőket!

Adj párás meleget az erdőknek!

Adj hajnali harmatot réteknek, mezőknek!

Kérünk óh Uram:

    Teremts sok-sok gombát!

 

2009. június

 

Copyright © 2012 NetGombász Egyesület.
Webmester: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.